Testvértelepüléseink:
Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata két testvértelepüléssel ápol intenzívebb kulturális és turisztikai kapcsolatot.
2003 óta Gaal (Ausztria) községgel és
2008 óta Csíkszenttamás (Erdély) településsel.
A testvértelepülések ismertetői és a kapcsolat kronólógiája az alábbiakban olvasható.
Csíkszenttamás és a testvértelepülési kapcsolat bemutatása
Gaal község és a testvértelepülési kapcsolat bemutatása
Diós Partnertelepülések:
2007 óta Diós települések találkozója (Kárpát-medencében 11 település)
Településünk kezdeményezésére 2007-ben hat település Diósd, Diósgyőr, Dióskál, Diósviszló, Diósjenő és Gyenesdiás részvételével került sor az első találkozó megrendezésére. Ezt követően 2010-ig minden esztendőben találkozott e hat település, melyek között szoros barátság alakult ki. Ezt követően 2010-ben a rendezvény kiterjedt a Kárpát-medence diós településeire is, így sikerült Felvidékről Diósförgepatony települést, Dél-vidékről Zentagunarast vagyis Novo Orahovot ( Új dióst ), Erdélyből Bihardiószeget, és Kárpátaljáról egy nem diós települést, hanem testvér településünket Macsolát meghívni a találkozóra. Ekkor 11 település részvételével valósult meg a rendezvény. Az óta minden évben a határon túli magyar települések is részt vesznek a diós települések találkozóján. Mivel ez egy vándor-találkozó, minden évben más település adhat helyszínt az eseménynek.
Ezen rendezvények mára elsősorban „magyar-magyar” találkozókon keresztül, kapcsolataink erősítését szolgálják. Fő cél, hogy magyar hagyományainkat ápoljuk és megőrizzük, tájegységeink gasztronómiai különlegességeit, elsősorban süteményeit megversenyeztessük, a tájegységek íz-világa szerint készített diópálinkát megkóstoltassuk egymással, de legfőképpen barátságunkat, magyarságunkat őrizzük, és ha lehet, még jobban elmélyítsük.