KULTÚRA


A 90’-es évek elején a település klubkönyvtárában kezdődött a néptánc tanítás. Tanfolyam formájában indult a szülők kérésére a gyerekek számára. 

Nem sokkal később a Gyenesdiási Általános Iskola alsó tagozatában már órarendszerű néptánc oktatás folyt. A létszám kezdetben még évenként változott, azonban minden év végén volt egy záró rendezvény, melyen az évfolyamok bemutatták tudásukat.

Az első komoly fellépésre 1997-ben került sor, a megyei művészeti bemutatón, ahol a felső tagozatossá vált táncosok a Dél-Alföldi táncukkal II. helyezést értek el.
Az akkori polgármester úr, Szalóky Jenő kezdeményezésére Fodor Iván vezetésével 1997-ben alakult meg a helyi csoport. Kezdetben csak néhányan jelentkeztek, majd később csatlakoztak az iskola 7. és 8. osztályos tanulói is.

A művészeti munka alapja kezdettől fogva a Tímár Sándor által kialakított autentikus néptánc oktatás. Az Ő módszere, mely világszerte elismert, a legalkalmasabb, hogy a fiatalok elsajátítsák a magyar nyelvterület néptánc kincsét, és azokat szépen megszerkesztett koreográfiák formájában mások számára is öröm forrásává tudják adni.

Az együttes jelenleg 45 főt számlál, főiskolás, egyetemista és fiatal dolgozó tagokból áll. Kétórányi repertoárjuk a magyar nyelvterület táncait tartalmazza, kiváló koreográfusok adaptációjában.
Az együttes évente mintegy 50 fellépésen vesz részt. Szerepelt már Németországban, Olaszországban, Ausztriában, Lengyelországban, Szlovéniában, Erdélyben. Rendszeresen fellépnek a helyi és környező települések rendezvényein.
2004-ben az együttes a Zala Megye Közgyűlése Közművelődési Nívódíját kapta.

Csoport/művészeti vezető: Fodor Iván
Cím: 8315 Gyenesdiás, Kossuth L. u. 97. +36/83 314-507
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.gyenesneptanc.hu