GYENESINFO


Földrajzi elhelyezkedés A közel 4000 lelket számláló település Magyarország nyugati határától (Ausztriától, Szlovéniától és Horvátországtól egyaránt) 100 km-re, a Balaton észak-nyugati partján fekszik, a Keszthelyi-hegység lábánál, Keszthely szomszédságában. Elhelyezkedéséből következik, hogy nemcsak Keszthely, de az egész megye számára a "keleti megyekapu" szerepkörét tölti be. A közel 20 km2 nagyságú területen fekvő település jelenleg Zala megye és egyben a Balaton régió legnagyobb lélekszámú nagyközsége.

A rendszerváltozáskor már nagyközségi rangú, családbarát turizmusra építő település szilárd polgári értékrendjével, erős civil bázisával, folyamatosan növekvő fiatal népességével, prosperáló vállalkozói réteg kialakulásával, valamint környezettudatos, innovatív településfejlesztésével tűnik ki szűkebb és tágabb környezetéből.
Gyenesdiás meghatározó nagyközsége a Balaton észak-nyugati sarkában elhelyezkedő, Keszthely központú településhálózatnak. A térségre jellemző szoros összetartozás földrajzi adottságainak, természeti-, táji értékeinek, az elmúlt századok tulajdonosi viszonyainak, a települések történelmi környezetének, közös históriájának köszönhető.

A település a jelentősebb közlekedési utak mellett fekszik, és alig néhány kilométerre fut az M7-es autópálya, valamint az Ausztriát (Nyugat-Európát) a Balatonnal közvetlenül összekötő folyosónak számító 84-es főút. Az elkerülő és gyorsforgalmi utakon a megyeszékhely 30 percen belül megközelíthető. A települést átszeli a 71-es balatoni főút, amely a települést északi és déli területekre osztja.

A Sármelléken kiépített Hévíz-Balaton nemzetközi repülőtér 15 km-re található Gyenesdiástól.
A térségben több mint 550 belföldi buszjárat közlekedik, a nagyközségben valamennyi távolsági autóbusz megáll.
A település két vasúti megállóval rendelkezik és közvetlen vonatok közlekednek Budapestről, a Keleti és a Déli Pályaudvarról Keszthelyre, továbbá a Miskolc-Keszthely, illetve a Pécs-Keszthely útvonalon is.

A nagyközség jó közlekedés pozícióval rendelkezik, tömegközlekedési ellátottsága a járatsűrűség tekintetében is megfelelő. A településen a Balatoni Bringakörút és az Országos Kéktúra útvonal is áthalad. Gyenesdiás a Balaton és a Keszthelyi-hegység között települt, a hegység alacsonyabb lankáira. Klimatikus helyzete kedvező. A déli lejtésű domboldalak kedvező hatását csak fokozza a Balaton víztükre, mely visszaveri a napfényt, ezáltal kellemes, „riviéra” – jellegu mezoklímát alakítva ki.
Ez az éghajlat rendkívül kedvező mind a még nyomokban megmaradt szőlőművelésnek, mind a turizmusnak. A hegység értéke a tájképi adottsága, a dombokról pompás panoráma nyílik a tóra, valamint a déli partra.


ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓ

RANG: nagyközség
TERÜLET: 18,50 km²
LAKOSSÁG: 4047 fő (2019)
NÉPSŰRŰSÉG: 188,16 fő/km²
LAKÁSOK SZÁMA: 1304
RÉGIÓ: Nyugat-Dunántúl
MEGYE: Zala megye
IRÁNYÍTÓSZÁM: 8315
KÖRZETHÍVÓSZÁM: 83

Infoblokk Kedv Final Felso Erfa

Magyarfaluprogram Logo