
Földrajzi elhelyezkedés
Gyenesdiás nagyközség Magyarország nyugati határához
közel (Ausztriához, Szlovéniához és Horvátországhoz
egyaránt 100 km-re), a Balaton északi partján, a Nyugat-Dunántúli
Régió, valamint a Keszthely-Hévíz Többcélú Kistérségi
Társulás alrégió keleti részén
fekszik, közel 20 km2 –es területen.
A két nagy (egyesült) településrészbol /Gyenes és
Diás/ álló község határai Zala megye
keleti részén húzódnak. A Zala megyei KSH statisztikai
körzetben, tovább szukítve a Keszthely-Hévíz
Többcélú Térségi Társuláson
belül mutatja Gyenesdiás elhelyezkedését. Periférikus
fekvésébol következik, hogy nem csak Keszthely, de, az
egész megye számára "Keleti megyekapu" szerepkört
tölt be Vonyarcvasheggyel és Balatongyörökkel.
A település nyugaton Keszthely várossal, keletrol Vonyarcvashegy
nagyközséggel határos. Az összekapcsolódás
lenne a helyes kifejezés, mivel a 71. számú út
mentén a települések Keszthelytol Balatongyörök
végéig szinte teljesen egybeépültek.
Gyenesdiás meghatározó nagyközsége a Balaton észak-nyugati
sarkában elhelyezkedo, Keszthely központú településhálózatnak.
A térségre jellemzo szoros összetartozás földrajzi
adottságainak, természeti-, táji értékeinek,
az elmúlt századok tulajdonosi viszonyainak, a települések
történelmi környezetének, közös históriájának
köszönheto.
Vasútállomása a Keszthely Tapolcával összeköto vonalon található. Autóbusz közlekedése is jó. Keszthelyrol helyi járatú autóbuszok közlekednek a településre, s távolsági járatok is surun érintik a Dunántúl nagyobb városaiból, s a fovárosból is. Közlekedési helyzetét javítja, hogy a községtol néhány kilométerre nyugatra, már Veszprém megye területén találkozik a 71. számú út a 84. számú úttal, mely az osztrák fovárosból és a nyugati országokból érkezo turisták számára Sopronon keresztül biztosítja a Balaton gyors elérhetoségét.
Gyenesdiás a Balaton és a Keszthelyi-hegység között
települt, a hegység alacsonyabb lankáira. Klimatikus helyzete
kedvezo. A déli lejtésu domboldalak kedvezo hatását
csak fokozza a Balaton víztükre, mely visszaveri a napfényt,
ezáltal kellemes, „riviéra” – jellegu mezoklímát
alakítva ki.
Ez az éghajlat rendkívül kedvezo mind a még nyomokban
megmaradt szolomuvelésnek, mind a turizmusnak. A hegység értéke
a tájképi adottsága, a dombokról pompás
panoráma nyílik a tóra, valamint a déli partra.
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓ
RANG: nagyközség
TERÜLET: 18,50 km²
LAKOSSÁG: 3481 fő
NÉPSŰRŰSÉG: 188,16 fő/km²
LAKÁSOK SZÁMA: 1304
RÉGIÓ: Nyugat-Dunántúl
MEGYE: Zala megye
KISTÉRSÉG: Keszthely–Hévízi
IRÁNYÍTÓSZÁM: 8315
KÖRZETHÍVÓSZÁM: 83
Gyenesdiás belterületi térképe
Az oldal folyamatos fejlesztés alatt áll, ezért az esetlegesen felmerülő hibák miatt szíves elnézésüket kérjük.
Továbbá a hibabejelentést megtehetik az alábbi e-mail címre kattintva: Blime vizuális alkotóműhely



